Koreai háború

(1950-1953)

 

1950. október 19-én amerikai és dél-koreai csapatok együtt elfoglalták Phenjant.
Az ENSZ- missziónak az akció része volt. Erre azért került sor, mert II. világháború után kettéválasztott Koreában Kim Ir Szen utasítására a kommunista Észak-Korea megtámadta Dél-Koreát. A két ország 1953-ban kötött fegyverszünetet, ennek ellenére az államok között még mindig kiéleződött a helyzet. A fejlödőképes dél tart attól, hogy észak ismét támadást indít. Erre minden okuk megvan, mivel többször kaptak fenyegető üzeneteket északi társuktól.

II. világháború után, a két Korea háborúskodása is nagyhatalmak osztozkodására visszavezethető. 1945. nyarán a potsdami konferencián arról állapodtak meg, hogy egy bizonyos szélességi körtől északra a szovjetek, míg délre az amerikaiak fogadják Japán kapitulációját. A döntés nemhogy ellent

étes volt a korábban lezajlott kairói konferencián hozott megállapodásokkal, de a koreaiak képviselőit mind erről, mind pedig a későbbi – őket érintő – tárgyalásokról kizárták.
A megosztott országban megosztott politikai rendszerek jöttek létre: északon – afféle szovjet mintára – népfrontbizottság alakult, délen az USA katonai kormányzást vezetett be. 1948-ban az állam végképp kettészakadt, ugyanis Dél-Koreában szabad választásokat tartottak, amit a szovjetek először elleneztek. A voksolást számtalanszor próbálták szabotálni, melyekben kb. hatszázan haltak meg. 
A választásokat követően először júliusban megalakult a Koreai Köztársaság (KK), augusztusban kikiáltották a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot (KNDK).

Az ENSZ csak a Koreai Köztársaságot fogatta el. A helyzetet azonban nem könnyítette meg az sem, hogy a KK frissen megválasztott elnöke, Syngman Rhee kiutasította az országból az ismert baloldaliakat, akik aztán a hegyekbe menekülve gerillaháborúra készültek az USA támogatását élvező kabinet ellen. Közben Mao Ce-Tung és Joszip Sztálin a Koreai- félsziget feletti ellenőrzés miatt küzdött egymással. A kommunista Észak-Korea végül Peking, mind pedig Moszkva támogatását élvezte. A KNDK és KK között szinte mindennaposak voltak a határsértések, a kisebb nagyobb fegyveres konfliktusok. 1949-ben az USA kivonult Dél-Koreából.

 

 

Politikai döntés,katonai segítség

Az USA a kínai misszióit is felszámolta. Douglas McKiernan később egy csapat helyi zsoldos segítségével megszökött az országból, hogy Lhászába menjen. Itt értesítette az amerikai hatóságokat, hogy az észak-koreai invázió a küszöbön áll.
A kommunista ország katonái 1950. július 25-én átlépték a határt. A 38. szélességi foknál mind a két ország hadserege folyamatosan razziázott egymással. Két nappal később evakuálták Szöult, majd Syngman Rhee parancsot adott egy, a Han folyón átívelő híd lebombázására, mellyel az észak-koreai csapatok előrenyomulását akarták megakadályozni.

Mivel Észak-Kore a fegyverek terén sokkal fejlettebb volt, ezért náluk volt a katonai előny. A „haza felszabadításáért” indított háború kezdeti szakaszában 231 ezer katona állt Kim Ir Szen rendelkezésére, akik jelentős légi (110 bombázó, 35 felderítő repülőgép, 150 vadászgép), tüzérségi és páncélos (274 T-34-es tank) támogatást élveztek. A hátországban természetesen még jelentős számú emberi és eszköz-utánpótlás állt a hadvezetés részére Ezzel szemben a dél-koreai hadsereg jóval szerényebb volt: alig 100 ezer főből állt, amelyből csak 70 ezer katona volt harcoló alakulatoknál. A KK hadserege nem rendelkezett tankokkal, légiereje pedig csupán néhány bár fejlett, de mégis csak kiképző gépből állt. Nem véletlen, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa először elítélte az északiak támadását, majd június 27-én már a KK katonai megsegítése mellett döntött. 

Henry Truman elnök még aznap döntött az Észak-Koreának nyújtandó légi és haditengerészeti támogatásról. A Szovjetunió a kezdetektől fogva vitatta az ENSZ BT határozatának legitimitását.
A Szovjetunió képviselője arra is hivatkozott, hogy a kezdeti határvillongások nem nevezhetőek háborús helyzetnek. A kommunista nagyhatalom külügyminisztere később július 4-én pedig már azzal vádolta az USA-t, hogy az fegyveresen beavatkozott a két ország ügyeibe, megsegítve déli szomszédjukat.
Az amerikai elnök – Douglas MacArthur tábornokot bízta meg a az amerikai erők vezetésével. A háború három éve alatt mintegy 480 ezer katona szolgált Koreában. Az amerikai csapatok először július 5-én vettek részt szárazföldi erővel is a harcokban.

 

 

Véres csata, mely rengeteg áldozattal járt

Az osani ütközetben 540 gyalogos amerikai katona vette fel a harcot az 5000 gyalogosból és 36 tankból álló észak-koreai erővel. A mérleg amerikai részről 60 halott, 21 sebesült és 82 hadifogoly volt, akik közül később számosat kivégeztek. A koreaiak vesztesége 42 halott és 85 sebesült volt.

Bár a vereség súlyos volt, azonban a célját elérte: órákon át feltartóztatták az előrenyomuló északi csapatokat, annak érdekében, hogy az amerikai erősítés megérkezhessen a térségbe.

 

Elesik Phenjan az harcban

Inchon elfoglalása után az amerikai hadsereg kiépített egy hídfőállást, s megkezdte a katonaság és az eszközök behajózását. Összesen mintegy 55 ezer katonát és 6700 járművet, valamint 23-24 tonnányi felszerelést tettek partra. Az inváziós erők szeptember 17-én bevették a Kimpon repülőteret is, s légihidat alakítottak ki, amin üzemanyagot, katonákat, harci eszközöket és egyéb felszereléseket szállítottak a térségbe. Ugyaninnen menekítették haza a sebesülteket is. A repülőtér elfoglalása immár a gyalogsági erők szorosabb légi fedezetét is lehetővé tette.

Amennyire könnyen ment Inchon és Kimpon bevétele, Szöulért legalább annyira megszenvedtek a csapatok. A harcok szeptember 19-én kezdődtek meg Szöul körül. Az észak-koreaiak délen összpontosították erőiket.
A tervek szerint a háború kitörése után három hónappal, szeptember 25-re kellett volna a várost visszafoglalni. A parancsnok 26-án jelentette, hogy Szöult bevették, ám az utcai harcok még ekkor is tartottak.

Szeptember 27-én egy titkos ENSZ BT határozat született arról, hogy az ENSZ alakulatok átléphetik a 38. szélességi fokot, amennyiben az nem fenyeget azzal, hogy Moszkva, vagy Peking katonailag beavatkozik a polgárháborúba. ENSZ parancsára az amerikai hadsereg október 7-én követte a délieket. A dél-koreai hadsereg és az USA 8. hadserege október 19-én elfoglalta Észak-Korea fővárosát Phenjant. A várost azonban csak rövid ideig tudták megtartani.

 

Rengeteg áldozat, mind csak a hatalomért

Októberben egyre gyakrabban találkoztak a dél-koreai és az amerikai hadsereg katonái kínai önkéntesekkel az északiak között. Az ENSZ vezetősége, és a katonai döntéshozók nem voltak ugyanakkor arról meggyőződve, hogy Kína nyíltan is beavatkozik a konfliktusba.
Miután az amerikai csapatok megpróbáltak átkelni a Kína határához igen csak közel fekvő Jalu folyón a kommunista állam 300 ezer fős reguláris hadseregével hadba lépett az USA ellen, Észak-Korea megsegítésének érdekében. A háború döntő fordulatot vett. 1950. decemberében a kínai és észak-koreai csapatok visszafoglalták Phenjant.

 

 

 

 

 

A váltakozó sikerrel folyó harcok után aztán a 38. szélességi foknál megálapodtak a két ország közötti határvonalban. Béketárgyalások kezdődtek, de a harcok még 1953-ig folytatódtak. A hidegháború legvéresebb konfliktusa 54 ezer amerikai és mintegy egymillió kínai, és 2,5 millió koreai veszítette életét.

 

Az elfeledett háború

 

 

 

A mai napig érezhető a feszültség a két ország között. A rengeteg fenyegetőzés Észak-Korea részéről, mégis halványodni látszik. Vajon a két ország valóban aláírja a békeszerrződést, és újraegyesül a két Korea? Vagy csak az ifjabb Kim akar egyeduralmat kihasználva Dél-Korea naívságát.

 

 

https://24.hu/kulfold/2018/04/27/eszak-korea-del-korea-bekeszerzodes/

Ez már a jövő zenéje. :) 

Forrás:ttps://www.honvedelem.hu/cikk/22552/koreai-haboru:-3-millio-aldozat